Vecsési Rusa Savanyúság

 


Szeretettel köszöntjük a RUSA Savanyúságelőállító és Kereskedelmi KFT honlapján

Vecsés város neve mára egyet jelent a savanyítással. A véget nem érő káposztaföldek, a több évszázados savanyítási hagyomány és az eredeti, tradicionális ízvilág teszi Vecsést országszerte ismerté. Ebben a városban kapott helyet cégünk, a RUSA KFT is, amely évtizedek óta őrzi és bővíti az ősi sváb recepteket, melyek nyomán a közkedvelt vecsési savanyú káposzta is készül. Termékeinket csakis gondosan válogatott, kizárólag magyar forgalmazóktól beszerzett zöldségekből készítjük. A szüreteléstől kezdve, a savanyításon át, egészen a csomagolásig szakértő szemek óvják termékeink minőségét, hogy vevőink mindig ugyanolyan friss, finom és egészséges savanyúságot kapjanak. Büszkék vagyunk rá, hogy mi is tovább öregbíthetjük Vecsés és Magyarország hírnevét egy olyan hungaricummal, ami a határokon kívül és belül is egyaránt megállja a helyét.

Nekünk érdekünk a minőség.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Savanyúság múltja

A legrégibb tartósítási eljárás a természetes, vagy a tejsavas erjesztés – ahol a sav magában a termékben keletkezik – így állítható elő például a legismertebb savanyúság, a savanyú káposzta. Mesterséges, kémiai savanyítással készülnek az „ecetes” savanyúságok, például az uborka, paprika, dinnye, cékla.

A kőkorszak embere már felismerte, hogy a tűz mellet melegen tartott ételek (melyeknek leve is volt) egy idő után kellemesen savanykás ízűvé váltak. A görögök táplálékai között jelentős szerepe volt az ecettel főzött káposztának, karalábénak. A rómaiak – étvágygerjesztő hatása miatt – kedvelték az ecetes főzelékeket, mártásokat és a különféle savanyúságokat.
A savanyúságok elkészítéséhez hamar romló, fanyar megecetesedett vörösborokat és sokféle fűszert használtak. A későbbi évszázadokban a pásztorkodó népek étkezésében fontos szerepet kaptak a savanyított tejtermékek. Az előző korok számos, savanyítással készült étele ma is közkedvelt, így a bolgár csorbaleves, az orosz borscs (céklaleves), a tejsavasan erjesztett ital, a kvasz.

A savanyított termékek könnyen emészthetők, a tejsavas erjedéskor lebomlik cukortartalmuk, így kevésbé kalóriadúsak. Segítik a bélműködést, huzamosabb ideig tárolhatók. A savanyúságok igazi C-vitaminforrások, egész évben jól kiegészítik étrendünket. A savanyúságból készített ételek jótékonyan befolyásolják az emésztést, kellemes, étvágygerjesztő hatásúak.

A savanyúság készítés több kontinensen is zajlott. Feltehetően a kínaiak dolgozták ki a savanyú káposzta készítésének módját. Annyi bizonyos, hogy a kínai nagy fal építésekor, a Krisztus előtti 3. században az építőmunkások védőételként kapták a rizsborban tartósított savanyú káposztát, amely laktató és tápláló eledelnek bizonyult.

A savanyú káposztát Hippokratész univerzális gyógyszerként javallotta, Cato, a római politikus és író pedig úgy vélte, a pestis egyes fajtái ellen is hatékony.

Egy Olaszországban máig élő legenda szerint a savanyú káposzta története a római légiókhoz is köthető: a menetelő légiók ellátására ugyanis apróra vágott káposztát vittek hátra vehető kis hordókban. Sokáig azt hitték, hogy a káposzta az állandó mozgástól savanyodik meg, ezért a gazdag patríciusok házainál egy-egy rabszolga a hátára erősített káposztáshordóval körbe-körbe menetelve végezte a savanyítás műveletét.

Az emberiség ősidők óta használja az erjesztést élelmiszerek tartósítására. A biológiai tartósító eljárások alkalmazásával élő szervezetek, a mikroorganizmusok által termelt anyagok tudatos felhasználásával akadályozható meg az élelmiszerek romlása. Ez a savanyúságkészítés alapja. Ráadásul a savanyú környezet megőrzi a zöldség C-vitamin-tartalmát: tehát télen a savanyú káposzta lehet az egyik legolcsóbb C-vitamin-forrás.

Persze nem a káposzta az egyetlen savanyúság. A fűszerpaprikát termelő övezetekben már a 19. században rendszeressé vált a paprika savanyúságként való fogyasztása. A 20. század elején még csakis hegyes fűszerpaprikát savanyítottak, a termés végét, ami nem ért be. A húszas évektől használták a bogyiszlói fajtát és az édes paradicsompaprikát is. A paprikasavanyítás korai formája lehetett a hordós káposzta közé rakott néhány sor erős paprika, ami vele együtt erjedt meg.

A harmincas évektől kezdtek a fiatalok áttérni az ecettel való savanyításra: a paprikával töltött edényt ecetes, sós vízzel öntötték fel. Mind a törkölyös, mind az ecetes paprika közé szokás volt kevés, almányi nagyságú görögdinnyét, később zöld paradicsomot is tenni.